Az One step zselé lakk egyszerű használata

2016-03-31 by admin

One step zselé lakkBarátnőimtől már olyan sokat hallottam az egy lépéses zselélakkról, így eldöntöttem, kipróbálom én is. Azt tudtam, hogy One step zselé lakk a hagyományos körömlakk és a zselélakk legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti. Bevallom nem adtam túl sok esélyt annak, hogy beleszeretek, de gondoltam egy próbát megér. Most már tudom, hogy jól döntöttem, hiszen azóta is One step lakkzselét használok. Bizalmatlanságomra az adott okot, hogy eddig egyetlen körömlakk sem maradt három napnál hosszabb ideig a körmeimen, pedig kipróbáltam a legolcsóbbtól a legdrágábbig mindegyiket. Persze nem csak a körömlakkok minősége okozhatta ezt, hanem az is közrejátszhatott, hogy körmeim vékonyak és könnyen törnek. Javasolták első körben a zselélakkot, de gyorsan le is beszélt a szakember róla, hiszen ahhoz felkenés előtt reszelni, csiszolni kellene az egyébként is csak jelzésértékű vastagságú körmeimet. Barátnőim javaslatát tehát, mely szerint az One step zselé lakk lesz a nekem leginkább megfelelő megoldás a szakember is megerősítette.

zselé lakk One step zselé lakk ár / One step zselé lakk vásárlás /

Comments

Be the first to write a comment.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!