Zárnyitás hatékony módszerekkel

2014-08-15 by admin

Képernyőfotó 2014-09-02 - 11.04.26Vannak helyzetek, amikor az a fő, hogy lehetőleg ne veszítsük el a fejünket. Személyi sérülések, katasztrófahelyzetek során szokták általában ezt említeni. Nos, az én esetem egy kisebb katasztrófának is felért az én olvasatomban. Az történt, hogy dolgozni indultam amikor is rájöttem, hogy az egész éjszakán át íródott bemutatóm a dolgozószobámban maradt a pendirve-on, amit nem tettem bele a táskámba. Visszafordultam volna, amikor is csapódott az ajtó és persze a kulcs az előszobában volt. Kizártam magam úgy, hogy az egész estés munkám sem volt nálam. Az értekezlet délelőttre volt tervezve, így nem sok időm volt, hogy bejussak a lakásba és beérjek az irodába. Hatalmas, nyugtató lélegzések közepette kiokoskodtam, hogy a szomszédtól kérek segítséget. Hála az égnek ő még nem indult el otthonról, így kikereste a zárnyitó mester telefonszámát. Kértem, hogy siessen, hiszen feltétlenül be kell időben érnem a munkahelyemre. Jött is és alig fél óra múlva már a záramon dolgozott. A behatolás roncsolásmentes zárnyitással sikerült, így a kulcs és az adathordozó felmarkolása után azonnal útnak indulhattam.

zárnyitás autózárnyitás / zárnyitás ár / zárnyitás Budapest /

Comments

Be the first to write a comment.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!